Apa, szerinted jó ötlet volt lelépni és megcsalni a párod, amikor már a gyermekedet hordta a szíve alatt? Jó érzés volt megtenni?
Mit éreztél, amikor visszatértél, és Ő mindent megbocsátott? Jóvá akartad tenni? Vagy tudtad, hogy ez nem az utolsó alkalom volt?
Milyen érzés volt, amikor az oltár elé álltál tizennyolc évesen? A menyasszonyod nagy pocakkal, kék ruhában kimondta az “igent”, azzal a szándékkal, hogy veled éli le az életét, jóban, rosszban. Te már akkor tudtad, hogy megkeseríted az életét, és mindent megteszel majd, hogy elhagyjon?
Megijedtél, amikor pár hónapos csecsemőként olyan erővel hajítottál be a fotelbe, hogy elájultam, és a földre csúsztam? Mit gondoltál, amikor Anya közölte, hogy ha még egyszer egy ujjal is hozzám nyúlsz, az volt életed utolsó tette? Te már akkor tudtad, hogy majd másként fogsz bántani?
Boldog voltál, amikor pár évvel később megszületett a fiad? Szerettél vele éjszakába nyúlóan konzolokkal játszani? Milyen érzés volt, amikor legyőzött valamiben? Büszke voltál, vagy sérült az egód?
Mit gondolsz, akkor is szerettünk volna, ha már akkor tudjuk, mi mindent tettél Anyával? Filmeztünk volna veled, hagytuk volna, hogy megtaníts kártyázni, ha tudjuk, hogy amíg mi iskolába járunk, te nőket hordasz fel a lakásba?
Mit éreztél, amikor elhagytál minket? Amikor kiabáltál, hogy soha többet nem jössz vissza? Hallottad, ahogy a gyerekszobában sírunk az öcsémmel? Érdekelt?
Mi volt benned másnap, amikor visszajöttél? Mit mondtál Anyának, hogy megint visszafogadott? És a tizedik ilyen alkalommal? Előre tudtad, mit fogsz majd hazudni, vagy spontán jött?
Tudtad, hogy tőled tanultam hazudni? De vajon gyötört-e úgy a bűntudat minden alkalommal, amikor megtetted, mint engem? Éreztél egyáltalán valaha lelkiismeret furdalást?
Amikor fizettél is azoknak a nőknek? Amikor elloptad a zsebpénzünk, a Mami szobájából, hogy cigire költsd? Amikor hazudtál a főnökről, hogy elvette a fizetésed, pedig magadra költötted? Amikor Anya húgával jöttél össze, és a névnapján közöltétek vele, hogy összeköltöztök, mert szeretitek egymást?
Miért maradtál mégis?
Hogy tudtál otthon ülni munka nélkül, és egész nap játszani, majd végignézni, ahogy a nejed dolgozik, vásárol, egyedül cipel fel mindent a piacról? Eszedbe se jutott, hogy segíts?
Emlékszel, amikor pár percig béke volt? Végre volt munkád, és egész jó jattot kaptál, így kivételesen hétköznap is kaptunk főtt kaját… A rántott hús illata belengte a lakást… Boldogan ültünk az asztalnál, Anya elénk tette a tányért… Aztán jöttél te, hogy összevessz vele. Emlékszel, hogy mennyire kiabáltatok, és aztán dühödben betörted a régimódi ajtó üvegét? Ha Anya nem szakképzett ápolónő, akkor ott haltál volna meg a folyosón fekve, a gyerekeid szeme előtt véreztél volna el…
Tudod, milyen érzés volt eszméletlenül látni téged? Aztán meglátogatni a kórházban?
Milyen érzés volt amnéziásnak lenni? Jó volt, amikor visszatértek az emlékek? Tényleg szándékosan léptél az autó elé, vagy csak baleset volt?
A kitört ablaküveg darabjait már az utcán láttam a suliból hazafele menet, és felnézve a kilencedikre, látni, hogy a mi ablakunk törött … Tudtad, hogy bevettem, hogy a szél okozta?
Észrevetted, amikor Anya elkezdett inni, és engem küldött le borért? Hol voltál, amikor alkohollal vette be az altatót, és mi szedtük össze őt a folyosóról, ahol elájult, vagy figyeltük, hogy ne égesse le a házat a cigivel a szájában?
Tudtad, hogy amikor a „kollégákkal bulizott“, már volt valakije? Ha igen, milyen érzés volt, hogy ezúttal ő megy máshoz és nem te? Fájt?
Mit éreztél, amikor a tizenéves gyerekeid aláírattak veled egy “nyilatkozatot”, miszerint hagyod, hogy elhagyjanak, és ott maradsz kettesben a mostoha anyukáddal? Te már akkor tudtad, hogy Anya új szerelme alkoholista? Tudtad, hogy meg akar majd engem ölni?
Örültél, amikor visszakaptál minket, Anya meg ott maradt azzal a férfival? Meg akartad bosszulni, hogy bántották a gyerekeid és egy évig rettegésben éltek?
Tudtad, hogy hazudsz, amikor azt mondod, hogy ne féljünk, te sosem fogsz minket elhagyni?
Milyen érzés volt megszegni ezt az ígéretet is, és lelépni az új nőhöz, akinek új családot csináltál?
Tudtad, hogy miután elmentél, és mi ott maradtunk Mamival, ő nem adott nekünk enni, de minden nap a gyámüggyel fenyegetőzött? Vissza akart küldeni Anyához meg ahhoz a férfihoz, ha nem úgy viselkedünk, ahogy ő akarja.
Tudtad, hogy Anya csak az öcsit akarta visszakapni, engem nem?
De ő nem ment vissza. Velem akart maradni.
Miért nem örültél, hogy ezek után egyáltalán még szóba álltunk veled? Miért kellett folyton keverni a szart? Miért kellett mindig elérni, hogy évekig ne álljunk veled szóba, és amikor újabb és újabb esélyeket kapsz, miért kell mindig elcseszni?
Mit hittél, amikor évekkel később, a másik nő mellől újra Anyát hívogattad, neki írogattál, hogy még mindig őt szereted? Gondoltad, majd visszamegy hozzád? És ha igen, mi tettél volna? Ott hagyod az új párod és a húgomat?
Mivel éred el, hogy már lassan húsz éve kínzod azt a nőt, mégis veled marad? Vele is ugyanúgy bánsz, láttam, tudom. Kiabálsz, hisztizel, veszekszel. Elvárod, hogy letegye neked a lelkét az asztalra, de te semmit nem adsz neki.
Ismered a kisebbik lányod barátait? Érdekel egyáltalán, mi van vele?
Miért akartad annyira, hogy beszéljünk, legyünk „testvérek“, mikor mindent elkövettél, hogy ez lehetetlen legyen?
Mivel éred el, hogy ő még higgyen benned?
Milyen érzés tudni, hogy te kergetted életed szerelmét egy alkoholista karjaiba? Hogy tudod álomra hajtani a fejed esténként, tudva, hogy ő még vele él? Vele, aki elérte, hogy tíz évig rettegjek az alkoholtól, és mindenkitől, aki issza…
Milyen érzés tudni, hogy miattad lett ő is alkoholista… és rokkant nyugdíjas. Már fel se tud kelni az ágyból. Többet nem tudok róla, mert annyira szégyenli a rossz döntései következményeit, hogy elbujdokolt a világ elől, és talán ott éri majd a vég…
Milyen érzés csücsülni a világ háta mögötti kis faluban abban a hatalmas házban, és gyűjteni a morzsákat a családodról? Büszke vagy a fiadra, aki sokadik éttermét vezeti sikeresen és folyamatosan járja a világot, míg te talán a határt se lépted át soha?
Milyen tudni, hogy az unokád, akivel csak kevés időt tölthettél, már okos, nagylány, de eszébe se jutsz? Tényleg látni akarod, vagy csak hazudsz, amikor azt mondod, hiányzunk?
Tudod, milyen érzés a tengerhez vinni a kislányom, és arról álmodozni, hogy milyen lett volna, ha engem is visznek a szüleim valahová? Tudod, milyen boldog vagyok, hogy megadhatom neki mindazt, amit mi sosem kaptunk meg?
Még úgyis jobb élete van, hogy én egyedül maradtam vele… Inkább egyedül, mint egy boldogtalan kapcsolatban, hogy azt hallgassa, amit nekünk kellett.
Tudod, sokszor elgondolkozom rajta, hogy azt mondom, a szüleim már nem élnek. Mert akkor nem kéne mást hazudnom, vagy ami még rosszabb, elmondani az igazat, és látni a szemekben a szánakozást.
Tudod, miért nem akarom, hogy megtudd a címem?
Mert rettegek tőle, hogy idejössz!
Idejössz, és én megint mindent megbocsátok.
Mert még mindig nagyon hiányzol.
Volt neked egy nagyon vicces, kis hülye oldalad, amit nagyon szerettem. Ő volt az én apukám. Míg fel nem nőttem, és meg nem tudtam, ki ő valójában.
